A gyerek (a.k.a. a legkisebb, másfél éves) imádja a zenét. Főleg nézni. A tévében. Tegnap ebéd közben kapcsolgatom a zenecsatornákat, bejön a címben is szereplő dal refrénje, mire a tök nyugodtan eszegető gyerek felkapja a fejét és olyan zabálnivalóan kezd táncolni ülő helyzetben, az arcán egy óriási vigyorral, hogy hihetetlen:) Van ízlése:)
Az okot, hogy miért nem tudtam rávenni magam több, mint egy hónapja, arra, hogy bár egy sort írjak, inkább nem boncolgatom (ugyanis anélkül is nyilvánvaló, hogy rohadt lusta voltam és kész:)) Majd 80 évesen bánni fogom, hogy nincs semmi emlékem:)
A karácsony nagyon szép volt otthon, a haza- és a visszautam is nagyjából rendben volt (jegyzet magamnak: SOHA TÖBBÉ ne éjszakázz a reptéren!!!) a Szilveszter meg a csajokkal szórakoztató! Annyira meleg volt aznap éjszaka, hogy gyakorlatilag pólóban lehetett szaladgálni az utcán:)
Az eltelt lassan három hétben visszatértem a napi rutinba, semmi de semmi érdekes nem történik velem...
Ritával tervezgetjük az utazgatásainkat, az majd biztosan izgalmasabbá varázsolja a hétvégéinket:)
Hát, mára ennyi, ihlet az nincs, ha holnap lesz, majd jövök még:):) (hacsak az éjszaka közepén meg nem születik valami világmegváltó gondolat, amit itt szeretnék megosztani:):))
A jelszó: TGIF:):) - az mindegy, hogy ma még csütörtök van!
