Most így másfél hónap távlatából visszatekintve (az dobja rám az első követ, aki sohasem volt lusta... na, jó ez már inkább dögség:)) nagyon egyszerű és szép volt a hazautam. Valójában nehéz és érdekes, szívszorító és örömteli volt egyszerre. Egy komplett egyszemélyes kabarét adtam elő a csomagokkal (így utólag a reptéri mérlegelésből tudom, hogy a nagy bőröndöm 31,5 kg, a nagy hátizsákom 20 körül és a kézipoggyászom 12 kg volt.....). Ezzel a cuccal - gyakorlatilag segítség nélkül- képzeljétek el a következő utazást:
házból anyuka kocsija - anyuka munkahelyén a buszmegállóba - York-i vonatállomás - London-i Kings Cross - hostel (ezt gyalogosan a vonatállomástól, mert "csak" 300 méterre van, de azt senki nem mondta, hogy keresztül-kasul kell menni száz útfelújításon és közlekedési lámpán....)
Ez egy ÉLMÉNY volt. Szerencsére a hostel után Rita jött és segített....
Szóval a péntek reggel-délelőtt az utazással és kínlódással telt el, valójában nem is volt időm és energiám sokat filózni azon, hogy vége ennek az egésznek.
A péntek délután és a szombat Londoné volt, Rita szombat reggel csatlakozott hozzám (bár ezt megtehette volna pénteken is, mert a hostanyja úgy tudta, hogy akkor indul ő is...) Ja, azt említettem már, hogy sikerült úgy összehoznunk a dolgot, hogy mindketten ugyanazon a napon repültünk haza, ugyanarról a reptérről, fél órás eltéréssel, csak épp más célállomásra??:)
A hostellel nagyon elégedett voltam, egészen közel van a Kings Cross-hoz, nagyon stílusos az egész, van jó kis reggeli (amiből nem igazán fogyasztottam, de ez már egy másik történet:)) és a staff eszméletlenül kedves és szimpatikus:) Clink261 a neve és ha időben foglalsz, egész jó árakat is lehet találni!
Pénteken kora délután szerencsésen lecuccoltam (akkkkkora megkönnyebülés volt...) és nyakamba vettem a várost. Nem volt konkrét tervem mit szeretnék megnézni, csak az időt akartam elütni este 8-ig, amíg Tamás kollégával találkozom, hogy menjünk bulizni. Szerencsére kaptam térképet és sok segítséget a hostelben, így legalább tudtam, hogy hová kell eljutnom, nekem már csak az útvonalat kellett eldöntenem:) Végül csak úgy csavarogtam kicsit a belváros egy részén, eljutottam a Buckingham Palace-ig, ami óriási csalódás volt, kicsi és unalmas....... A parkok körülötte százszor érdekesebbek és szebbek voltak. De tetszettek úgy általában az épületek is, meg csak úgy a hangulat:)
Este ugye buli volt tervben, Tamással az Soho-ban lévő O'neills-be mentünk, aminek a bejáratánál teljesen véletlenül ismerősökbe botlottunk, vagyis inkább ők belénk, konkrétan négyük közül az egyik lány volt Tamás ismerőse, a másik lány meg nekem volt évfolyam társam 4 évig:), valamint mind a négyen erdélyiek voltak:) Én nagyon jól éreztem magam, jó volt a koncert, a zene, sokat táncoltunk és lehet, hogy eggyel több körtés cidert ittam meg a kelleténél, ezért nem kellett túl sok a másnapi fini reggeliből...:)
Szóval szombaton reggel frissen és fitten ébredtem (3-ra értem haza és egész éjjel nem tudtam aludni...:)) fél 7-kor, hogy vörös rózsacsokorral és fehér zsebkendővel integetve várjam Ritát a vonatállomáson. Hát, ez annyira nem jött össze, mert Rita 'kissé' rosszul értette a vonaton az érkezési időt és 8.06 helyett 8.26-ot küldött nekem sms-ben... Szóval végül ő várt rám.
Jó kis szombatot töltöttünk együtt, hullafáradtan, sokat sétáltunk, nevettünk, nézelődtünk. Sajnos a fotózást nem vittük túlzásban, ugyanis az én gépem pár hete elromlott és ráadásul az időjárás nem volt túl kegyes velünk - tehát a fények sem -.
Lazán metrózgattunk, mintha már hetek óta Londonban élnénk, nagyon jó volt, sőt, még ellenőrzést is kifogtunk (miért hittem én azt, hogy a metrón nincsenek ellenőrök?!)
Szombat éjjel kibuszoztunk 2 fontért Luton-ra (köszönhetően az időben foglalásnak az easybus-nál), eltöltöttünk egy nagyon fárasztó és szenvedős fél éjszakát, majd becsekkoltunk és felmnetünk repülőgépeket bámulni. Itt már olyan állapotban voltunk, hogy a létezés is fárasztó volt, de nagyon jó volt az utolsó angliai óráimat is olyasvalakivel eltölteni, mint Rita! Köszönök mindent!
A repülés jó volt, mindig is szerettem, mondjuk fent eléggé unalmas és rohadtul kicsi a hely a lábamnak.... Ilyenkor lenne jó 160 centi magasnak lenni, hátha akkor normálisan elférnék:)
Az elmúlt másfél hónapban - a sors fintorának, vagy minek köszönhetően - folytattam kinti pályafutásomat, egy barátnőm kétéves kislányára vigyáztam hétköznap délelőttönként, ugyanis neki vissza kellett mennie a következő baba előtt pár hónapra dolgozni és a lány, aki amúgy vigyázott volna a gyerekre sajnos lemondta, mert az anyukája eltörte a combját és rá kellett vigyáznia. Na, szóval értitek:):)
Így határozottan könnyebb volt átvészelni az elmúlt heteket, nagyon hiányoztak az angol kislányaim, de Ágnes sokat segített:)
Szóval semmi lényeges nem történt velem, hazaköltöztem, nagyon távolinak tűnik ez az egész angliai dolog.
Amiért kimentem eléggé kis részben teljesült, bár sikerült pénzt gyűjtenem meg angolul jobban megtanulnom, de nem tudtam eldönteni, hogy mit szeretnék az életemmel:) Majd csak lesz valami, mindig volt valahogy:)
Most épp arra vágyom, hogy vénasszony koromban Kubában üljek Ritával egy elegánsan omladozó ház lépcsőjén és jó kis kubai szivart szívjunk:) Hát nem stílusos?:)
Au-pair-ségről most ennyi, ha netán mégis visszatérnék a szakmába, akkor mindenképp folytatom 'érdekfeszítő' blogomat:)
Arrivederci my darlings, I had a lovely time with you!
