5. Are you my best friend?

A sok kakis pelenka és hiszti között azért szép pillanatok is akadnak: középső lányom a hét minden napján - csak úgy spontán módon - megkérdezte, hogy én a barátja vagyok-e? Pénteken már a legjobb barátra változott a kérdés, meg kellett zabálni, ahogy a bociszemeivel rám nézett:)

Úgy tűnik (bár ne szóljam el magam), alakulgat egy "rendes" barátságom is itt a zord Albionban (most tényleg nagyon zord, ahogy kinézek az ablakon, nem látok mást csak esőcseppeket és hideget). Olyan két hete a sulinál vártuk a legnagyobb lányt a kicsikkel, amikor az egyik anyuka leszólított, hogy én ugyanbiza' új anyuka vagyok-e itt? Hát, mondom, újnak új, de anyuka nem, mert csak a nanny vagyok. Kiderült, hogy ő Dél-Afrikából költözött ide egy éve a lányával.

Azóta valahogy nem sikerült összehoznunk egy rendes találkozást (tehát olyant, ami nem az iskolaudvaron zajlik, 60 ordítozó gyerek között), mert vagy ő volt fáradt, vagy nekem kellett kicsit tovább dolgoznom, de végre, mikor már az utolsó reményről is lemondtam, tegnap sikerült.

Kellemes - értsd: italozós - estét töltöttünk együtt vele és két barátjával. Na jó, nem is ittam sokat, csak valami koktélt, mert ha kicsit is többet iszom, teljesen biztos, hogy nem értem, amit mondanak:) Így is volt pár dolog, amire visszakérdeztem, amikor gyorsan - értsd: saját tempójukban:) - mondták. Kifejezetten jól éreztem magam végre emberi társaságban:)

Az este egyik fénypontja számomra az volt, amikor elbúcsúztam Mel-től (így hívják a lányt) és csak úgy spontánul megölelt. Hát ez annyira, de annyira jól esett, hogy el sem tudom mondani. Azt hiszem ez hiányzik igazán otthonról, az emberek, akikkel vagyok annyira jóban, hogy ölelkezzek:)

4. New(s)

Saját magam előtt is szégyellem magam, hogy nem vagyok képes rendszeresen blogot írni... Mi lesz így a szép emlékekkel? :)

Tiszta lappal kezdek, és a legfrissebb eseményekről számolok be.

Tegnap a lányokkal (3 másik au pair, 3 másik országból) Leeds-ben voltunk, shoppingolni, kajálni. Érdekességként megemlítendő, hogy falucskámból York-ba a 7 mérföldes út oda-vissza ugyanúgy 6 fontba kerül, mint a York-Leeds táv 25 mérföldje......

Ahhoz képest, hogy az előrejelzés egész hétvégére hideget, záporokat-zivatarokat jósolt, csak szombat reggel volt egy kis csepergő, majd egész nap meleg és viszonylag sok napsütés, erről is ennyit (én persze nagykabátban, esernyővel:)).

Amúgy előző bejegyzésem címe ezekre a lányokra utal, csak valahogy nem sikerült őket is beleírnom:) Azért sokkal könnyebb így, hogy van akivel legalább hétvégente trécselni, mint az elején, amikor 3 hétig egyedül voltam, mint az ujjam. Bár az igazi az volna, ha itt a faluban lenne valaki, akivel akár hétköznap esténként is össze lehetne futni, meg természetesen vasárnap (ha még nem említettem volna a pocsék tömegközlekedést a város felé, ami vasárnap egyenlő a nullával - tehát akkor sehová nem lehet eljutni...)

Primark-körútunk alatt beszereztem, amit szerettem volna ("játszós" nadrágok és pólók, szuperolcsón), meg végre találtam egy megfelelő fleece-t is (őszintén nem tudom, hogy hívjuk magyarul), természetesen a férfiosztályon.

További nézelődés, próbálgatás után a már eltervezett ebédünk helyszíne felé vettük az irányt, a Rahel által már tesztelt all-you-can-eat keleti-olasz-mediterrán-mindenféle étterem felé. Kellemes eltöltöttünk ott vagy két órát, mindent kipróbáltunk, megkóstoltunk (a javát kétszer is - hmmmm, az a brownie.....).

Hazafelé csak Rahellel jöttünk, mert a másik két lány még maradt (nekem muszáj volt jönnöm, hanem nem értem volna el az utolsó buszomat - 17.47-kor...). Hát, mit ne mondjak, kalandos volt az hazafele tartó busz megtalálása Leeds-ben. Rossz irányba indultunk le, majd a fél várost körbejártuk, a buszállomás helyett a vonatállomást találtuk meg, majd végre az is meglett. Gondolom nem is kell mondjam, hogy az eredeti kiindulási helyünkről a másik irányba indulva gyakorlatilag fél perc sétával elérhettük volna a keresett megállót, de mindegy:) Hazaértünk épségben, ez a fontos.

A mai napom döglődéssel telt, és a továbbiakban is azzal fog. Egyrészt azért mert nem tudok menni sehová (nincs busz), másrészt, mert az idő sem valami fényes, bár nem esik legalább.

Mára ennyi.

This is the beginning of a beautiful friendship:)

Kicsiny blogom az elhanyagolás sorsára jutott, mindez kizárólag az én lustaságomnak tudható be. Szánom-bánom vétkeimet:)

Visszaolvasva az előző bejegyzésem, hozzáfűzném, hogy a konnektor harmadik pöckében való piszkálással csak óvatosan! Én egy tupírfésűt használok erre a célra (aminek a nyele és belseje fém, csak a fogai műanyagok) és hát sikerült egy rossz mozdulattal úgy kicsapni a biztosítékot, hogy Charlie alig volt képes megcsinálni..... Szóval csak odafigyeléssel és finoman:)

 

Most már eléggé rutinosan telnek a napok, bár igazán jövő héttől lesz rutin, mert akkor megy az apuka Afganisztánba 5 hónapra. Úgyhogy csak mi maradunk itthon, csajok.

Valahogy az apukával első perctől jobban kijövünk, mint az anyukával, de lehet, hogy ez az egész csak nekem tűnik így. Érzem, hogy ő is (már mint az anyuka) próbálja keresni a közös témát, próbálunk beszélgetni, de valahogy nem sikerül igazán, csak a "napi kötelező" megy le. Az az igazság, hogy én is próbálom a lehető legkevesebbet zavarni őket, amíg még Charlie itthon van, gondolom minél több időt szeretne a család együtt tölteni. Mesélték, hogy tavaly, amikor ugyanígy 5 hónapra Afganisztánba ment az apuka, a hazaérkezése után a lányok is Charlie-nak szólították, mint az anyuka, mert egyszerűen nem tudták, hogy ki az. Biztosan nem egy kellemes érzés.

Szóval összefoglalva jól kijövök mindenkivel, de nem folyok bele túlságosan a családi életükbe, az esti programjukba.