2011. november 27., vasárnap

14. All I Want for Christmas is You

Ha a lustaság fájna, én most tényleg nagyon hangosan ordítanék. Vagy még ahhoz is nagyon lusta lennék:) Ahogy látszik, az elmúlt két hétben is lusta voltam, egy betűt sem írtam ide, bár nem is történt semmi kirívó.
A szokásos mókuskerék, az apró kis bedobált finomságokkal együtt, majd a hétvégi lazítás Rita barátnémmal.

Tegnap megnéztük a karácsonyi vásárt (?) York-ban, de óriási csalódás volt, ahogy Rita figyelmeztetett is. Gucsmány (gusztustalan+ocsmány) kék-fehér sátrakban vannak az árusok, no karácsonyi hangulattal. A fények kicsit feldobták a dolgot, de nagyon hiányoztak a csini kis fabódék.
Na, majd most hétvégén. Jégkorcsolyázás van tervbe véve, nem is akárhol, egész kis karácsonyi falu van építve a Designer Outlet-nél TheIceFactor címen, van ott koripályától karácsonyivásárig minden, remélhetőleg már faházikókban (a képeken az van legalábbis). Ne felejtsünk említést tenni az én csodás korcsolya tudásomról sem, ami nyilvánvalóan egyenlő a nullával. Szóval ha pár hétig nem jelentkezem, akkor nagy kudarc lett az egész:):)

Hostdad hazaért, épp két héttel előbb az ígértnél, még nem tudom, hogy ez nekem mekkora baj. Mindenesetre melegebb van a házban péntek este óta, gondolom az ő hatására:) Elég sokat fagyoskodtam az utóbbi hetekben, főleg reggel, de most végre elviselhető hőmérséklet uralkodik az én szobámban is:)

Szerdán sztrájk lesz a nagylányom sulijában az állami megszorítások (?hm nem is tudom, ez jó fordítás-e), úgyhogy engem boldogít egész nap, bízom benne, hogy az apja elviszi valahova.
Lehet, hogy januártól még könnyebb dolgom lesz, ugyanis középső lányom ovijában a szerdai napot meghosszabbítják, így az eddigi 9.15-11.45 intervallum helyett 9.15-15.10 között lesz ott:):) 
Csütörtökön meg a két nagy úszáson van, ami egész napos nagyizással egybekötött program, úgyhogy az is holiday a kiscsajommal:)

Karácsonyi ajándék project halad, de nem az általam elvárt ütemben, melynek legfőbb oka a pillanatnyi pénzhiány. Ez viszont nem akadályoz meg a ruhavásárlásban:) H&M túránk alatt a 25 fontos 'életemben-fel-nem-próbálnám-a-színét-is-utálom' ruha átváltozott a kedvenc legújabb darabommá, mindössze 3 fontért:) A kasszánál ugyanis már csak ennyibe került a leakciózott sárga csoda. Rita is rátalált álmai zöld ruhájára, és a pénztelenség ellenére az is a tulajdonába vándorolt:)
Szóval jó kis shopping-szombat volt a tegnap, kellemes hőmérséklettel, de csontig hatoló vad széllel... Ez minket nem akadályozott meg a parkban padon ebédelésben (és megfagyásban):):):)

Most csak ennyi jutott eszembe, pedig tudom, hogy még akartam valamit írni... Mindegy, ha eszembe jut, egy rövid pluszbejegyzésbe közlöm a létfontosságú információt:):):)

Ja, 2 hét és rettegjen mindenki otthon, érkezem:)

Addig is: shake up the happiness:):)



PS: ha valaki tudja, hogyan lehet ezt a béna szövegháttérszínt eltüntetni és rendesen beszúrni egy youtube videót, akkor nagyon megköszönném a segítségét mindkét témában:) - megoldva, köszönet Anginak a világ másik végéről!!!

2011. november 10., csütörtök

13. Santa Claus is coming to town:)

Hát Santa még csak útban van, de ez a világvégi kis village is messze van a town fogalmától. Szóval a címből semmi sem igaz:)

A 'see you on Friday'-ből következő csütörtök lett, tudom, lusta dög vagyok. Ez nem újdonság. Alig éltem túl a múlt hetet, hostmum valami továbbképzésen volt London-ban, vasárnap estétől péntekig. Eközben én vigyáztam a csajokra reggeltől késő estig, amikor is jött a nagyi és átvette az éjszakai műszakot. Szerencsére ő nagyon jó fej, nagyon kedvelem, de ez nem tett sokkal boldogabbá, vagy kevésbé fáradttá. Erről nem is beszélnék többet, horror hét volt, túléltem, nem akarok gyereket!!!!

Manchester nagyon szép volt, bár az egészségi állapotom nem, ezért a party-ból kimaradtam, de a városnézést megejtettük. Villamossal kimentünk a MediaCity-hez, ahol a BBC új főhadiszállása is van, nagyon szép volt, valami múzeumot is megnéztünk (háborús volt, nekem annyira nem jön be a téma). Majd a városközpontban lófráltunk, gyönyörűek voltak az esti fények.
A hostel is kellemes volt, az ágy egy picit kényelmetlen, de minden egyéb király volt:)
A hazaút elég kalandosra sikeredett, a közvetlen vonatunkat törölték (valami javítást végeztek valami vágányokon), ezért egy izgalmas kerülővel körbenéztünk Észak-Angliában és Doncaster-en keresztül hazajutottunk.

Ez a hét nagyon lazára sikerült, tegnap is és mai is nagyon korán végeztem, olyan kipihent vagyok, mint az itt töltött fél év alatt még sosem:)
Múlt pénteken Bonfire Night alkalmából irigylésre méltóan gyönyörű tűzijáték volt ebben a pöttömnyi kis 500 lelkes faluban, otthon szilveszterkor fele ilyen jó sincs. Élmény volt:)  
A múlt hétvégét Ritával és York-kal töltöttem, kolbászoltunk a városban, minden hülyeséget felpróbáltunk, nagyon jó volt, még a rossz idő ellenére is. A nap fénypontja (a felhőkarcoló-sarkú cipők felpróbálása mellett) a Fekete-erdő ízesítésű forrócsoki volt (amúgy gyakorlatilag meggyszirup volt a sima forrócsokiban:):)) - de tényleg fincsi volt).

Már csak 4 (na jó, 5..) hét és reppenek haza:)

2011. október 31., hétfő

I will surviwe...

Ha túlélem ezt a hetet, akkor megírom mi történt Manchester-ben és ezen a héten:) See you on Friday!

2011. október 26., szerda

12. I'm so tired being here...

Egyik kedvenc dalom kezdő sora annyira ráillik a pillanatnyi helyzetre, hogy nagyon.
Már reggel bal lábbal keltem, éreztem, hogy valami lappang bennem (valószínűleg a tegnapi 5 gyerek közül egyik átadta a bacijait - erről később), kapart a torkom, fájt mindenem, de tényleg minden, még a hajam is. Ez sajnos nem változott a nap folyamán, sőt rosszabbodott, már az is rosszul esett, ha a gyerkőcök hangosabban beszéltek. Azt hittem nem élem túl....
Most itt fekszek, minden elképzelhető meleg ruhámban, vastag zokniban és kortyolgatom a forró gyógyszeres teát, remélem holnapra jobban leszek. Most igazán hiányzik, hogy valaki gondoskodjon rólam.... Anyu, hol vagy ilyenkor? Vagy pontosabban én mit keresek itt??

Persze a baj nem jár egyedül, megkaptam ma a worker accession card application-re a választ, a drágák elutasították, mert szerintük (a papírforma alapján) túl sokat fizetnek nekem túl kevés munkáért:):) Szóval maradok továbbra is illegális formában:):)


A tegnapi nap fénypontja, hogy a hétfői örömöm túl korai volt (a két nagyobbik gyerek 2 órát töltött a szomszédban), a nagynéni az ő két drágáját (az egyiket betegen) idehozta "egy kis időre", persze maga volt a mennyország 5 gyerekkel 2 és fél órán keresztül.....

Szóval minden happy, csak már lenne december 13.......................

2011. október 24., hétfő

11. Gone with the wind

Már éltem át itt komoly szeleket (mivel nincsenek egész közel dombok vagy hegyek, ezért nincs ami lefogja a légmozgást, mint otthon:):) ), de ez ami ma van, valami egészen durva. Folyamatosan NAGYON fúj a szél. Most itt fent a szobámban, a ház második emeletén gyakorlatilag tengeribeteg leszek, szinte érzem, ahogy mozgatja a szél a házat, a süvítésről nem is beszélve.
Szóval lényegében egész nap bent voltunk a csajokkal.

Két kellemes meglepetés is ért ma: rájöttem, hogy nem két hetes ez a szünet, hanem csak egy (i'm realllly glad:):)), a másik meg, hogy hostmum nővére (aki ideköltözőben van a szomszéd házba) elvitte a két nagyobbik gyerekem az ő házába 10 percre és csak két óra múlva hozta vissza őket:):) Szeretem az ilyen meglepetéseket.

7 hét múlva megyek haza, akkor összesen 7 és fél hónap folyamatosan itt töltött idő után.... Most már elég nehezen bírom, minél közelebb van a dátum, annál lassabban telik, vagy legalábbis úgy tűnik. Néhány nap és pont fél éve leszek itt.

Nagyon készülünk már a hétvégére, bízom benne, hogy az idő is kegyes lesz és nem kell zuhogó esőben várost néznünk és bulizni mennünk. Megpróbálok majd arról egy képekkel tarkított beszámolót írni:)

Kitartás mindenkinek (főleg a többi school holiday-es au pairnek:) )!

2011. október 23., vasárnap

10. Singing in the rain...

....most akár azt is tehetném. Elég pocsék az idő, de tegnap szép napsütés volt, eszméletlen hideggel. Ha sétáltunk, azért fáztunk, ha leültünk azért fáztunk. Ritával nem csináltunk semmit tegnap, de legalább az jó sokba került:) Az unalom elűzésére shoppigolni indulunk, ami viszonylag sikeresen zárult (a pénztárcánknak nem), új ruhákkal, sminkkel és egyebekkel gazdagodtunk. Mindemellett egymás idegeire mentünk az állandó ismételgetéseinkkel:) Köszi, hogy vagy Rita, az életem egy fekete lyuk lenne nélküled!:)

Már tegnap este akartam írni, de nagyon lefoglalt egy újonnan felfedezett sorozatnézős weboldal, végre sikerült fél év sorozathiányát elkezdenem bepótolni.
Szóval a mai program is megvan, teázgatás, filmnézés és döglődés. Arra nem akarok gondolni, hogy holnap hétfő és nincs suli....... Soha nem gondoltam volna, hogy lesz majd olyan az életem során, amikor NEM szeretem a vakációt. Hát lett.

Mindekinek napsütéses szép napot! (s ahol reggel van, oda pálinkás jó reggelt!)

2011. október 21., péntek

9. Just a perfect day... or not:)

A mai nap nagyon messze volt a perfect day fogalmától, minden értelemben.
Napi recept: 1 db hányós gyermek, 1 db "fogat növesztő" gyermek és 1 db "elvileg iskola lenne, de hamarabb bezárt, ezért én is itthon leszek és az agyadra megyek" gyermek.
Szóval csupa öröm é bódottá:)

Lényegében az egész napot valamelyik gyerekem ápolgatásával töltöttem. A kicsinek most nő az ötödik foga, ő azért sírt. Amikor nem őt ringattam, akkor a középsőnek fogtam a vödröt, amibe hányt (szegényből minden kijött, sem enni, sem inni nem tudott egész nap, már éjszaka is hányt) vagy ölelgettem, ringattam, puszilgattam, amikor egyiket sem kellett, akkor a figyelemért hisztiző nagyot szórakoztattam. Neki elvileg hétfőtől nincs suli, de gyakorlatban ez már mától megvalósult, amiről természetesen csak tegnap este szereztem tudomást.

A T.G.I.F. most nagyon igaz, ha még holnap is dolgoznom kellene, kivetném magam az ablakomon.... De így megvacsorázva (incsi-fincsi nagyon csípős csilis disznóhúsos szószos makarónit, nyamiii:) persze a legjobb benne, hogy nem nekem kellett főznöm:)), a viszonylag meleg szobámban pötyögtetve a billentyűket nem is tűnik olyan vészesnek visszatekintve, de az volt:)

Holnapra semmi terv, Ritával lógunk a városban, de jövő hétvégén reszkess Manchester, jövünk! Ottalvós, szülinapozós hétvége lesz hármunknak (Nastia - szülinapos orosz-német csajszi-, Rita és én). Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz:)

Szép hétvégét mindenkinek és menjetek bulizni! :)